Heves Vármegyei Sakkszövetség oldala

Heves és Nógrád vármegyei sakkélet

 
<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>


Szekeres SándorCikk besorolása: CSB Beszámolók Ifjúsági hírek

A 2024/25 évi Heves/Nógrád vármegyei serdülő csapatbajnokság ötödik versenynapja


Március kilencedikén, Pétervásárán folytatódott a serdülők 2024/25-ös bajnoksága a hetedik, vagyis az utolsó fordulóval. Egyúttal azt is jelentette, hogy végeredmény hirdetéssel, kupák átadásával, oklevél és érem kiosztásával lesz vége a serdülők pétervásárai fordulójának.

 

 

 

Az utolsó forduló izgalmasnak igérkezett, mivel a két élen álló csapat, a Salgótarjáni TSE és a Hatvan I-es 72-72 ponttal, holtversenyben állt az élen. Mivel nem egymás ellen játszottak, nagyban fügött attól, hogy milyen erős csapattal küzdenek meg, illetve milyen erősen tudnak asztalhoz ülni. Ez pedig a hatvaniaknak alakult jobban, mivel a Kékesi SE ellen 14,5 pontot tudtak begyűjteni, míg a salgótarjániaknak most csak döntetlenre futotta az apciak ellen, nyolc pontot szerezve.

 

 

 


 

A Hatvan I-es csapata végig jó formát mutatott, minden mérkőzését magas arányban nyerte, szorgalmasan gyűjtve a játszmapontokat. Egyetlen kivétel volt, a rivális tarjániak elleni találkozó, amit elvesztettek. Az utolsó forduló mérkőzésén Szabó Bence, Gregus Bence, Hinkelman Norbert és Horváth Benedek játszott. A korábbi mérkőzéseken Kovács Máté, Kiss Dénes és Torockai Bertold kapott még szerepet. Valamennyiüknek további sikereket kívánva gratulálunk.

Képen a Hatvan I. bajnokcsapata - Gregus Bence, Hinkelman Norbert, Horváth Benedek, Szabó Bence -
és Barna Nándor, megyei elnök, Inges Zénó, csapatvezető és ifjúsági edző, és Hotzi György, főtitkár.

 

A második helyezett, Salgótarjáni TSE csapata veretlenül szorult a második helyre, legyőzve a jelenlegi bajnokot. Azonban a győztes mérkőzéseiken kevesebb pontot szereztek, mint a rivális. Egyetlen döntetlenjük volt, Apc ellen, de ez az első helybe került. A második helyet megszerző csapat játékosai - ábécé sorrendben - a következők: Bogár Bence, Hegedűs Koppány, Kállay Csongor, Kecskés Anna, Nagy Anna Fruzsina és Tóth Sebestyén. Nekik is gratulálunk, sok sikert kívánva.

Képen a Salgótarjáni TSE csapata Barna Nándor, megyei elnök, Lengyel Istán, csapatvezető és edző társaságában:
Bogár Bence, Hegedűs Koppány, Kállay Csongor, Kecskés Anna, Nagy Anna Fruzsina és Tóth Sebestyén.

 

A harmadik helyet a hatvaniak II-ik csapata szerezte meg, úgy, hogy csak az elsőtől és a másodiktól kaptak ki. A többi mérkőzésüket mind megnyerték. Érdekesség, hogy ez a csapat valamennyi játékosát asztalhoz ültette a hét forduló során, szám szerint tizenkettőt. Játékosaik ábécé sorrendben: Agócs-Bódis Csongor, André Balázs, Ács-André Barnabás, André Máté, Baranyi Áron, Csányi Nóra, Gyulavári Belián, Háfra Mihály, Kézér Bálint, Kóczián Olivér, Lados Dénes és Varga Kornél. Gratulálunk valamennyi csapattagnak.

Képen Hatvan II. utolsó fordulós csapata Hotzi György, főtitkár és Barna Nándor, megyei elnök társaságában:
Ács-André Barnabás, Csányi Nóra, Gyulavári Belián, Lados Dénes (ábécé sorrendben).

 

 

A gyerekek egész mezőnyéről csak a legjobbakat lehet írni, mind a küzdőszellem, mind az önfegyelem terén. Döntetlen alig akadt, azok is a végsőkig kijátszva. Csak gratulálni lehet mind a csapatvezetőknek, felkészítő ifjúsági edzőknek, a gyerekeknek és nem kifelejtve az önfeláldozó szülőket sem. Találkozunk jövőre, illetve összel, az akkor induló következő évi bajnoságunkon.

.


A 7. forduló párosítása és csapateredményei - 2025. március 09. 10:00
No. Rsz Csapat Er. Csapat Rsz
1 5 Kékesi SE 1½ - 14½ Hatvani SK I. 3
2 6 Mátranovák 3 - 13 Egri Bolyky Bástya SE I. 2
3 7 Salgótarjáni TSE 8 - 8 Apci SE 1
4 4 Hatvani SK II. 12 - 4 Egri Bolyky Bástya SE II. 8



Végeredmény:
Sr. Csapat Partik + = - Pts. MP
1 Hatvani SK I. 7 6 0 1 86½ 12
2 Salgótarjáni TSE 7 6 1 0 80 13
3 Hatvani SK II. 7 5 0 2 72 10
4 Apci SE 7 3 1 3 57½ 7
5 Kékesi SE 7 2 1 4 54½ 5
6 Egri Bolyky Bástya SE I. 7 2 0 5 38½ 4
7 Egri Bolyky Bástya SE II. 7 1 1 5 32½ 3
8 Mátranovák 7 1 0 6 26½ 2



Kereszttábla a 7. forduló után:
sr. Csapatnév 1 2 3 4 5 6 7 8 Pts. Mp Res. BT
1 Hatvani SK I.   5 10½ 15½ 14½ 13 15 13 86½ 12 0 0
2 Salgótarjáni TSE 11   9 8 12 12 14 14 80 13 0 0
3 Hatvani SK II. 7   9 16 12 14 72 10 0 0
4 Apci SE ½ 8 7   12 14 57½ 7 0 0
5 Kékesi SE 4 4   16 8 13½ 54½ 5 0 0
6 Egri Bolyky Bástya SE I. 3 4 0 0   11 13 38½ 4 0 0
7 Egri Bolyky Bástya SE II. 1 2 4 8 5   4 32½ 3 0 0
8 Mátranovák 3 2 2 2 3 12   26½ 2 0 0



A hetedik forduló eredményei - 2025. március 09. 10:00 
  Helyválasztó sakkcsapat neve 7. forduló   2025.03.09 Vendég sakkcsapat neve  
5 Kékesi SE Helyszín: Gyöngyössolymos Hatvani SK I. 3
  Név Eredmény Tábla Eredmény Név  
h1   Nagy Jenő 1 1 0 Szabó Bence  v1 
h2  Csörgő Máté 0 2 1 Gregus Bence  v2  
h3  Tóth Norbert 0 3 1 Hinkelman Norbert  v3  
h4   Lukács Illés 0 4 1 Horváth Benedek  v4  
h1   Nagy Jenő 0 1 1 Gregus Bence  v2  
h2  Csörgő Máté 0 2 1 Hinkelman Norbert  v3  
h3  Tóth Norbert 0 3 1 Horváth Benedek  v4 
h4   Lukács Illés 0 4 1 Szabó Bence  v1
h1   Nagy Jenő 0 1 1 Hinkelman Norbert  v3  
h2  Csörgő Máté 0 2 1 Horváth Benedek  v4 
h3  Tóth Norbert 0 3 1 Szabó Bence  v1  
h4   Lukács Illés 0 4 1 Gregus Bence  v2  
h1   Nagy Jenő 0 1 1 Horváth Benedek  v4  
h2   Csörgő Máté 0,5 2 0,5 Szabó Bence  v1  
h3   Tóth Norbert 0 3 1 Gregus Bence  v2  
h4 Lukács Illés 0 4 1 Hinkelman Norbert  v3  
    1,5   14,5    
  Helyválasztó sakkcsapat neve 7. forduló   2025.03.09 Vendég sakkcsapat neve  
6 Mátranovák Helyszín: Gyöngyössolymos Egri Bolyky Bástya SE I. 2
  Név Eredmény Tábla Eredmény Név  
h1   Balog Nimród 0 1 1 Nagy Levente v1 
h2  Danó Zsófia 0 2 1 Jakab-Réti Nimród v2  
h3  Hényel Hunor 0 3 1 Balog Balázs v3  
h4   Kuborczik Laura 0 4 1 Majnár Nimród v4  
h1   Balog Nimród 1 1 0 Jakab-Réti Nimród v2  
h2  Danó Zsófia 0 2 1 Balog Balázs v3  
h3  Hényel Hunor 0 3 1 Majnár Nimród v4 
h4   Borda Márton 0 4 1 Nagy Levente v1
h1   Balog Nimród 1 1 0 Balog Balázs v3  
h2  Danó Zsófia 0 2 1 Majnár Nimród v4 
h3  Hényel Hunor 0 3 1 Nagy Levente v1  
h4   Kuborczik Laura 0 4 1 Jakab-Réti Nimród v2  
h1   Balog Nimród 1 1 0 Majnár Nimród v4  
h2   Danó Zsófia 0 2 1 Nagy Levente v1  
h3   Hényel Hunor 0 3 1 Jakab-Réti Nimród v2  
h4 Borda Márton 0 4 1 Balog Balázs v3  
    3   13    
  Helyválasztó sakkcsapat neve 7. forduló   2025.03.09 Vendég sakkcsapat neve  
7 Salgótarjáni TSE Helyszín: Gyöngyössolymos Apci SE 1
  Név Eredmény Tábla Eredmény Név  
h1   Nagy Anna Fruzsina 0 1 1 Síkos Hanna v1 
h2  Kállay Csongor 0 2 1 Hegedűs Zombor v2  
h3  Bogár Bence 1 3 0 Kuzma Dániel v3  
h4   Tóth Sebestyén 1 4 0 Három Mihály v4  
h1   Nagy Anna Fruzsina 0 1 1 Hegedűs Zombor v2  
h2  Kállay Csongor 1 2 0 Kuzma Dániel v3  
h3  Bogár Bence 1 3 0 Három Mihály v4 
h4   Kecskés Anna 0 4 1 Síkos Hanna v1
h1   Hegedűs Koppány 1 1 0 Kuzma Dániel v3  
h2  Kállay Csongor 1 2 0 Három Mihály v4 
h3  Bogár Bence 0 3 1 Síkos Hanna v1  
h4   Tóth Sebestyén 0 4 1 Hegedűs Zombor v2  
h1   Nagy Anna Fruzsina 1 1 0 Három Mihály v4  
h2   Kállay Csongor 0 2 1 Síkos Hanna v1  
h3   Bogár Bence 0 3 1 Hegedűs Zombor v2  
h4 Kecskés Anna 1 4 0 Kuzma Dániel v3  
    8   8    
  Helyválasztó sakkcsapat neve 7. forduló   2025.03.09 Vendég sakkcsapat neve  
4 Hatvani SK II. Helyszín: Gyöngyössolymos Egri Bolyky Bástya SE II. 8
  Név Eredmény Tábla Eredmény Név  
h1   Ács-André Barnabás 1 1 0 Kenyeres Csenge v1 
h2  Lados Dénes 1 2 0 Tóth Dénes v2  
h3  Gyulavári Belián  0 3 1 Mihály Balázs v3  
h4   Csányi Nóra 1 4 0 Nagy Bíborka v4  
h1   Ács-André Barnabás 1 1 0 Tóth Dénes v2  
h2  Lados Dénes 0,5 2 0,5 Mihály Balázs v3  
h3  Gyulavári Belián  1 3 0 Nagy Bíborka v4 
h4   Csányi Nóra 1 4 0 Kenyeres Csenge v1
h1   Ács-André Barnabás 1 1 0 Mihály Balázs v3  
h2  Lados Dénes 1 2 0 Nagy Bíborka v4 
h3  Gyulavári Belián  0 3 1 Kenyeres Csenge v1  
h4   Csányi Nóra 0,5 4 0,5 Tóth Dénes v2  
h1   Ács-André Barnabás 1 1 0 Nagy Bíborka v4  
h2   Lados Dénes 0 2 1 Kenyeres Csenge v1  
h3   Gyulavári Belián  1 3 0 Tóth Dénes v2  
h4 Csányi Nóra 1 4 0 Mihály Balázs v3  
    12   4    




A 2024/25-ös serdülő rapid CSB menetrendje és eredményei
Az 1. forduló párosítása és csapateredményei - 2024. október 20. 9:30
  Rsz Csapat Er. Csapat Rsz
1 6 Mátranovák 2 - 14 Hatvan SK II. 4
2 7 Salgótarjáni TSE 11 - 5 Hatvan SK I. 3
3 1 Apci SE 8,5 - 7,5 Egri Bolyky Bástya SE I. 2
4 8 Egri Bolyky Bástya SE II. 8 - 8 Kékesi SE 6
A 2. forduló párosítása és csapateredményei - 2024. november 10. 9:00
No. Rsz Csapat Er. Csapat Rsz
1 2 Egri Bolyky Bástya SE I. 4 - 12 Salgótarjáni TSE 7
2 3 Hatvan SK I. 13 - 3 Mátranovák 6
3 4 Hatvan SK II. 8,5 - 7,5 Kékesi SE 5
4 1 Apci SE 7,5 - 8,5 Egri Bolyky Bástya SE II. 1
A 3. forduló párosítása és csapateredményei - 2024. november 10. 14:00
No. Rsz Csapat Er. Csapat Rsz
1 3 Hatvan SK I. 15,5 - 0,5 Apci SE 1
2 4 Hatvan SK II. 7 -9 Salgótarjáni TSE 7
3 5 Kékesi SE 13,5 - 2,5 Mátranovák 6
4 8 Egri Bolyky Bástya SE II. 5 - 11 Egri Bolyky Bástya SE I. 2
A 4. forduló párosítása és csapateredményei - 2025. január 12. 9:00
No. Rsz Csapat Er. Csapat Rsz
1 7 Salgótarjáni TSE 12 - 4 Kékesi SE 5
2 1 Apci SE 7 - 9 Hatvani SK II. 4
3 2 Egri Bolyky Bástya SE I. 3 - 13 Hatvani SK I. 3
4 8 Egri Bolyky Bástya SE II. 4 - 12 Mátranovák 6
A 5. forduló párosítása és csapateredményei - 2025. február 09.  9:00
No. Rsz Csapat Er. Csapat Rsz
1 4 Hatvani SK II. 16 - 0 Egri Bolyky Bástya SE I. 2
2 5 Kékesi SE 4 - 12 Apci SE 1
3 6 Mátranovák 2 - 14 Salgótarjáni TSE 7
4 3 Hatvani SK I. 15 - 1 Egri Bolyky Bástya SE II. 8
A 6. forduló  párosítása és csapateredményei - 2025. február 09. 14:00
No. Rsz Csapat Er. Csapat Rsz
1 1 Apci SE 14 - 2 Mátranovák 6
2 2 Egri Bolyky Bástya SE I. 0 - 16 Kékesi SE 5
3 3 Hatvani SK I. 10½ - 5½ Hatvani SK II. 4
4 8 Egri Bolyky Bástya SE II. 2 - 14 Salgótarjáni TSE 7
A 7. forduló párosítása és csapateredményei - 2025. március 09. 10:00
No. Rsz Csapat Er. Csapat Rsz
1 5 Kékesi SE 1½ - 14½ Hatvani SK I. 3
2 6 Mátranovák 3 - 13 Egri Bolyky Bástya SE I. 2
3 7 Salgótarjáni TSE 8 - 8 Apci SE 1
4 4 Hatvani SK II. 12 - 4 Egri Bolyky Bástya SE II. 8



Szekeres Sándor


A fotóalbum címe:  24/25-ös serdülő CSB - 5. nap


(A képre kattintva kiemelkedik a nagyított kép. Rákattintva visszatér a helyére.)





    Nyomtatható változat   Szólj hozzá ehhez a cikkhez!

Szerk:webmesterIdő : 2025.03.16.Olvasás :15

<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>

 

 

Eddigi hozzászólások:

Tovább a cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára =>


 
A cikkhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz, egy tetszőleges név megadásával.

Neved / nicked:   
  (Írjál be egy nevet, különben nem megy el a hozzászólásod.)


Humán ellenőrző kód:

Másik_kód_kérése
Írd be ide a fenti képen látható kódot. A a kis nyilakra kattintva kérhetsz egy másikat




 
 STATISZTIKA
 TÁRSOLDALAK

Keresés honlapon


Felhasználónév:

Jelszó:


REGISZTRÁCIÓ
 



Tárhelyszolgáltatónk

Unsoft.hu

Kapcsolat

Levél a webmesternek

 
  Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS és a betlehemi csillag
  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Szekeres Anna Fotó
  Mocsáry Évelőkertészet
  ENNEAGRAM önismereti rendszer
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Eurochess - ONLINE SAKKISKOLA
  Heves megyei sakkélet
  Meglátások
  Ősmagyar nyelvek
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Szekeres Sándor: Munkahelyek és a népességcsökkenés
  Szekeres Sándor: Ringsted utca története röviden
  Dionysius Exiguus latin nyelvű munkái
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Eurochess - ONLINE CHESS SCHOOL
  Unsoft.hu
  Egyszerű játékok a sakktáblán
  Online elszedős - NIM - játék
  Chess Quotes
  Laws of Chess
  Chess piece names
  Sakk aranyszabályok
  PGN Specification and Implementation Guide
  PGN kódok jelentése (ENG/HUN)
  Chess Glossary
  Sakk kifejezések szótára
  Sakkfigurák nevei más nyelveken
 

ONLINE CHESS SCHOOL
AND MATERIAL
COLLECTION

ONLINE
SAKKISKOLA
ÉS ANYAGGYŰJTEMÉNY

 

Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS

és a betlehemi csillag

A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, érzékeny pontokat érintve a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Szó lesz a valódi betlehemi csillagról, a történelmi, azaz a pártus Jézusról, a valós keresztre feszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora.
Talán nem is véletlen, hogy most íródott meg a könyv. Ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek.
Ezek alapjait érinti meg a könyv, új szemléletet adva az eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.