Heves Vármegyei Sakkszövetség oldala

Heves és Nógrád vármegyei sakkélet

 
Következő cikkhez >>>


Bódi Csaba (HEOL)Cikk besorolása: Szövetségi hírek Egyéb híranyagok

Barna az új király a fehér-fekete világban


Barna Nándor személyében Gyöngyösre került a Heves megyei ,,sakk-király” cím. Az elnöknek mátraaljai személyt választott szövetség érkezésével új lendületet kapott a sportág.

Ízig-vérig gyöngyösi sakkozó – mutatta be Barna Nándort Csizmadia Lajos, a ­helyi klub szakosztályvezetője. Amikor a Gyöngyösi Bányász 1978-ban Miskolcon megyei csapatbajnokként százszázalékos eredménnyel megnyerte a négy aranyérmes számára kiírt körmérkőzést, vagyis a területi osztályozót és feljutott az NB II.-be, Barna Nándor a gárda ifjúsági játékosaként járult hozzá az emlékezetes sikerhez. Idén azonban – szinte ellenpontként – bekövetkezett a nagy kudarc. A Nemzeti Bajnokságban eltöltött 39 év után (ebből 24 évig az NB II.-ben, 15 évig az NB I. B-ben) jött a a hideg zuhany és a gyöngyösi sakkozók ,,papíron” kiestek az NB II.-ből.

 

Csak egy napra szűnt meg a 62 éves sakkélet
– Amikor 1993-ban a két nagyvállalat az erőművet és a kőfejtéses visontai bányaüzemet összevonta, a gyöngyösi sakkozókat is áthelyezték az új nagy cégben a Mátra Sportegyesülethez – tette hozzá Csizmadia. – A gárda legnagyobb sikerét az ­1997/98-as idényben érte az NB I. B-s bronzéremmel. A 2003-as esztendőben azonban a Mátra SE egymás után hozta azokat a korlátozó intézkedéseket, amelynek célját az jelentette, hogy minél többen a tömegsport kategóriába tartozó egészségmegőrző program keretében mozogjanak inkább. Elsőként az NB I.-es férfitenisz szakosztály szűnt meg. Tavaly az NB II.-es sakk szakosztályt törölték a Mátra SE-ből, amivel 62 éves gyöngyösi sakkéletet szüntették. De csak egy napra! Jogutódként a Csiba Attila vezette Energia SC átvette a sakkozókat.

Csizmadia Lajos (áll, zakóban) figyeli, óvja és összefogja az Energia sakkozóit Fotó: Czímer Tamás

Csizmadia Lajos (áll, zakóban) figyeli, óvja és összefogja az Energia sakkozóit (Fotó: Czímer Tamás)

 

Az országos szövetség döntése kedvezett
Szinte törvényszerűen következett be, hogy a Mátra SE-ben folyamatosan gyengített sakk szakosztály ebben az évben ,,papíron” ki is esett az NB II.-ből. A Magyar Sakkszövetség azonban a hat leggyengébb NB II.-es csapat közül csak kettőt ejtett ki, a többi négyet visszahívta a 2017/18-as csb-be. Ennek köszönhetően a gyöngyösiek, ha szerencsés körülmények között is, de megúszták a kiesést.

Talpra állította az NB II.-es gyöngyösi szakosztályt
A Heves Megyei Sakkszövetség új elnöke nincs irigylésre méltó helyzetben a rá váró teendőket illetően, ugyanis a színvonal nagyon visszaesett szűkebb hazánkban, ám igaz ez a régióra is. Nagy a mélyrepülés Gyöngyösön is. Jól érzékelte ezt a hivatalba lépő első ember, aki azonnal segítségül sietett. Alig több mint negyedéves hivatali ideje alatt talpra állította a teljesen összeomlott NB II.-es gyöngyösi sakkszakosztályt. Olyan jelentős anyagi támogatást biztosított, hogy a klub több új élversenyzőt vissza tudott igazolni, és még néhány megyénkbeli sakkozóval is erősített. Ezzel a játékosállománnyal remélhetőleg újra az élmezőnyben végeznek a mátraaljaiak. Az NB II.-es csapat sorainak rendezése után a további minőségi fejlődéshez és a létszámbővítéshez legszükségesebb lépésekben is segítette Barna Nándor az Energia SC-t.

Barna Nándor. Támogató első ember Fotó: Czímer Tamás

Barna Nándor. Támogató első ember (Fotó: Czímer Tamás)

 

A bázis szélesítéséhez tanítás és tanulás kell
Vajda Albert nemzetközi ifjúsági mesteredző szerződtetésével a fiatalok felé is nyitott az egylet, amelynél hosszú idő után újra nyitva áll az NB II.-es klub edző-, és tantermének ajtaja a sportág iránt érdeklődő valamennyi érdeklődő és tanulni akaró diák előtt.
– A megyei sakkozás szakmai színvonalának gyors javulásához, javításához és a sportbázis szélesítéséhez mindenütt csak a sakksport elméleti tanítása és tanulása vezet – vallja Barna Nándor. Ugyancsak a sportbázist erősítik majd a rövidített idejű egyéni és csapatversenyek, amelyek számát a megyei szövetség a jövőben igyekszik majd sűríteni.

A fejlődés megindult, de segítőkre szükség van
A szervezet vezetője a megyei sakkélet fejlesztéséhez évi ötszázezer forintos pénzügyi támogatással is hozzájárul. Az egri Agria Sakkfesztivál és a gyöngyösi Mátra-kupa nemzetközi verseny rendezését száz–százezer forinttal segítette az említett keretből.

– Az új elnök eddigi rövid munkálkodása alatt szinte páratlan fejlődési útra állította a megye sakkéletét. Ez már nagyon ráfért a sportágra, amely az utóbbi években göröngyös utat jár be, miközben minőségileg nagyon visszaesett. Mint az a fentiekből is kiderül, Barna Nándor a szakmai haladás, a minőségi fejlődés érdekében rendkívül sokat tesz, amelyhez mi a magunk módján igyekszünk hozzájárulni, bízva abban, hogy többen is csatlakoznak hozzánk. Munka, teendő akad bőven, cselekvő, elszánt és lendületes személyekből viszont több is elkelne, hogy érdemi módon lehessen még inkább előremozdítani a megyénkbeli sakkéletet – zárta szavait Csizmadia Lajos.

 

Forrás: (HEOL) https://www.heol.hu/sport/helyi-sport/barna-az-uj-kiraly-a-feher-fekete-vilagban-901037/

 

 

Bódi Csaba (HEOL)



    Nyomtatható változat   Szólj hozzá ehhez a cikkhez!

Szerk:webmesterIdő : 2017.10.18.Olvasás :506

Következő cikkhez >>>

 

 

Eddigi hozzászólások:

Tovább a cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára =>


 
A cikkhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz, egy tetszőleges név megadásával.

Neved / nicked:   
  (Írjál be egy nevet, különben nem megy el a hozzászólásod.)


Humán ellenőrző kód:

Másik_kód_kérése
Írd be ide a fenti képen látható kódot. A a kis nyilakra kattintva kérhetsz egy másikat




 
 STATISZTIKA
 TÁRSOLDALAK

Keresés honlapon


Felhasználónév:

Jelszó:


REGISZTRÁCIÓ
 



Tárhelyszolgáltatónk

Unsoft.hu

Kapcsolat

Levél a webmesternek

 
  Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS és a betlehemi csillag
  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Szekeres Anna Fotó
  Mocsáry Évelőkertészet
  ENNEAGRAM önismereti rendszer
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Eurochess - ONLINE SAKKISKOLA
  Heves megyei sakkélet
  Meglátások
  Ősmagyar nyelvek
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Szekeres Sándor: Munkahelyek és a népességcsökkenés
  Szekeres Sándor: Ringsted utca története röviden
  Dionysius Exiguus latin nyelvű munkái
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Eurochess - ONLINE CHESS SCHOOL
  Unsoft.hu
  Egyszerű játékok a sakktáblán
  Chess Quotes
  Laws of Chess
  Chess piece names
  Sakk aranyszabályok
  PGN Specification and Implementation Guide
  PGN kódok jelentése (ENG/HUN)
  Chess Glossary
  Sakk kifejezések szótára
  Sakkfigurák nevei más nyelveken
 

ONLINE CHESS SCHOOL
AND MATERIAL
COLLECTION

ONLINE
SAKKISKOLA
ÉS ANYAGGYŰJTEMÉNY

 

Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS

és a betlehemi csillag

A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, érzékeny pontokat érintve a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Szó lesz a valódi betlehemi csillagról, a történelmi, azaz a pártus Jézusról, a valós keresztre feszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora.
Talán nem is véletlen, hogy most íródott meg a könyv. Ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek.
Ezek alapjait érinti meg a könyv, új szemléletet adva az eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.