Heves Vármegyei Sakkszövetség oldala

Heves és Nógrád vármegyei sakkélet

 
<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>


Fodor OrsolyaCikk besorolása: Szövetségi hírek Csapatbajnokság Versenybeszámolók

Diadalt aratott az egyetlen nógrádi sakkcsapat Hevesben


Véget ért a Heves-Nógrád megyei közös sakk csapatbajnokság, amelynek keretében legutóbb az egri Agria Plázában „estek egymásnak” a felek. Az abszolút rangsor alapján bajnok lett a Salgótarján TSE csapata. A hevesiek közül pedig a Pétervására SE bizonyult a legjobbnak. A megmérettetéseken ebben a versenyévadban már csak nyolc csapat vett részt, hét hevesi és egy nógrádi, a korábbi tíz-tizenkét együttessel szemben.

A mostani verseny érdekessége az volt, hogy 179 játékos neve szerepelt a csapatok erőlistáin, és 122-en játszottak is, ebből 9-en nemzetközi címviselők. A női sakkozást 13 versenyző képviselte, közöttük Lázárné Vajda Szidónia nemzetközi mester, sokszoros magyar női válogatott olimpikonunk, a Bolyky Bástya SE éltáblásaként. 

Az abszolút rangsor alapján bajnok lett a Salgótarján TSE csapata.

Az ifjúsági korú – a jövő sakkját meghatározó 20 éven aluli – játékosok több tucatnyian vettek részt eredményesen. Az 5. táblán játszó tábladíjas 9 éves Ilkó-Tóth András 4,5p/7-es kimagasló teljesítménye említésre méltó.

Lengyel István, a nógrádi csapat edzője elmondta a frisshirek.hu-nak, hogy a záró fordulóban a küzdelem hevességére jellemzően a 40 játszmából csak 9 parti lett döntetlen.

A végeredményt a csapatok egymás ellen szerzett összpontszáma, az olimpiai pontszámítás határozta meg. Holtverseny nem alakult ki.

A Salgótarján TSE az utolsó fordulót nagy reményekkel és két pont előnnyel várta. Kedvezett az élen álló tarjániaknak az is, hogy a két nagy vetélytárs, a Hatvan és a Pétervására egymás ellen mérkőzött

– mondta.

Hatvan bronzérmes csapata 

Hozzátette: a nógrádi csapatra sem várt könnyű ellenfél, ugyanis a negyedik helyen álló Hevesi SE ellen kellett jó eredményt elérni. Az előjelek a tarjáni team számára nem a legjobban alakultak. Betegségek és egyéb okok miatt sorra dőltek ki az egyesület meghatározó tagjai. Dacára a problémáknak, a mérkőzéseket gyors döntetlenekkel és a hátsó táblákon aratott villámgyőzelmekkel indították a tarjániak.

Az utolsó 6 táblán elért 3 győzelemmel és 2 döntetlennel, illetve 1 vereséggel, két óra után 4-2-re vezettek, de az első négy táblán nem álltak túl fényesen. A hosszabb partik részeredménye 3-1 lett a Hevesi SE javára. Így alakult ki az 5-5-ös csapat döntetlen. A mérkőzések végén Éberth Zoltán volt az, aki kiválóan játszva, 4 órás partiban harcolta ki a döntetlent saját maga és ezzel együtt a nógrádi csapat számára is. A Hatvan-Pétervására összecsapáson szintén 5-5 lett a végeredmény

– fogalmazott Lengyel István.

Mint mondta, a tarjániak számára a legideálisabb forgatókönyv valósult meg, és megmaradt a két pont előny. Nyolc év elteltével sikerült megismételnie az STSE-nek a korábbi szép sikerét, és így megnyerte a 2022-2023-as Heves-Nógrád megyei felnőtt sakk csapatbajnokságot.

Sajnos szponzor és szélesebb versenyzői háttér nélkül az előrelépésre nincs esélyünk, mint annak idején, amikor ősztől az NB2-ben folytathattuk. Ennek ellenére megyünk tovább a saját utunkon, változatlanul törekedve a sakk népszerűsítésére, és minél több gyermek tanítására

– mondta Klenóczky Sándor, a tarjáni csapat elnöke.

Hozzátette: a mostani sikerünk a teljes csapat sikere. A húzóembereink pedig megtalálhatók a tábladíjasok dobogós helyein.

BARNA NÁNDOR, A HEVES MEGYEI SAKKSZÖVETSÉG ELNÖKE AZ EREDMÉNYHIRDETÉS RÉSZEKÉNT „HEVES MEGYE SAKKJÁÉRT” ÉLETMŰDÍJAT ADOTT ÁT RAUCH FERENCNEK ÉS SZATMÁRY R. JÓZSEFNEK.

Életműdíjasok

Az érmek átadásakor kiemelte: a versenyt Heves-Nógrád megyei sakk csapatbajnokságként hirdették meg, ezért ketten kapják meg a bajnoki címet. Az abszolút rangsor alapján bajnok és aranyérmes lett a Salgótarján TSE csapata. A hevesiek közül Pétervására SE bizonyult a legjobbnak, és ezzel ezüstérmet vehetett át. A bronzérmeket a Hatvani SK tagjai érdemelték ki.

Az aranyéremesek

 

Lengyel István elmondta, hogy a szabályok betartására Rauch Ferenc és Szekeres Sándor országos illetve I. osztályú versenybírók ügyeltek. A sportesemény gördülékeny és problémamentes lebonyolításának felelősei Hotzi György versenyigazgató, és Barna Nándor, a Heves Megyei Sakkszövetség elnöke voltak. A helyszín berendezését és a kulturált versenyfeltételek biztosítását elsősorban Sr. Vajda Albertnek, a Bolyky Bástya SE csapatvezetőjének, és Rauch Ferenc ill. Szekeres Sándor versenybíróknak köszönhették.

A záró forduló eredményei:

Pétervására SE – Hatvani SK: 5-5 (2 remi)
Andornaktálya SE – Egri Vasas SE: 8-2 (0 remi)
Kékesi SE III (Gyöngyös) – Egri Bolyky Bástya SE II: 7,5-2,5 (3 remi)
Salgótarjáni TSE – BM Hevesi SE: 5-5 (4 remi)

Végeredmény:

  1.  Salgótarján TSE 7 4 1 2 42,0p 9mp
  2.  Pétervására SE 7 5 1 1 40,0p 11mp
  3.  Hatvani SK 7 4 1 2 38,5p 9mp
  4.  Kékesi SE III 7 3 1 3 37,5p 7mp
  5.  BM Hevesi SE 7 3 2 2 37,0p 8mp
  6.  Andornaktálya SE 7 4 0 3 35,5p 8mp
  7.  Egri Bolyky Bástya II 7 2 0 5 33,5p 4mp
  8.  Egri Vasas SE 7 0 0 7 16,0p 0mp

Az egyéni legjobbak, tábladíjasok:

  1. tábla: 1. Kiss IM Pál, Pétervására:5,5/7; 2. Jacsó Ádám Dr., Bolyky:4/7; 3. Bakos FM Balázs, Heves:4/7
  2. tábla: 1. Éberth CM Zoltán, S.t.:4,5/6; 2. Inges Zénó, Hatvan:4,5/7; 3. Paál András, Andornakt.:3,5/7
  3. tábla: 1. Bakos Levente, Heves:5,5/7; 2. Botos Krisztián, Pétervására:4,5/7; 3. Kis József, Bolyky:4/7
  4. tábla: 1. Matin Gábor, Kékesi III:4/5; 2. Hevesi Zoltán, Heves:4/7; 3. Kladiva István, Pétervására:3,5/5
  5. tábla: 1. Ilkó-Tóth András, Hatvan:4,5/7; 2. Kovács Veronika, S.t.:4/6; 3. Paál Márton, Andornakt.:3,5/5
  6. tábla: 1. Deli Gábor, Heves:5/7; 2. Lengyel István, S.t.:4,5/6; 3. Merk Attila Csaba, Hatvan:4/5
  7. tábla: 1. Szegfű Dániel, Hatvan:6,5/7; 2. Patai Tamás, S.t.:5,5/7; 3. Molnár Dániel, Pétervására:4/7
  8. tábla: 1. Tóth János, Pétervására:5/6; 2. Bakos László, Heves:4/7; 3. Kormos József, S.t.:3,5/5
  9. tábla: 1. Bálint Miklós, Hatvan:4,5/6; 2. Koncz Regina, Andornakt.:4/4; 3.Kovács Rebeka, Bolyky:4/5
  10. tábla: 1. Gajder Gergő, Kékesi III:5/5; 2. Németh Ádám, Pétervására:4/7; 3. Koncz Helga, And.t.:3,5/5

Fotók: Szekeres Sándor, Heves Megyei Sakkszövetség

A cikk a nograd.frisshirek.hu oldalán.

 

Fodor Orsolya



    Nyomtatható változat   Szólj hozzá ehhez a cikkhez!

Szerk:webmesterIdő : 2023.04.28.Olvasás :51

<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>

 

 

Eddigi hozzászólások:

Tovább a cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára =>


 
A cikkhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz, egy tetszőleges név megadásával.

Neved / nicked:   
  (Írjál be egy nevet, különben nem megy el a hozzászólásod.)


Humán ellenőrző kód:

Másik_kód_kérése
Írd be ide a fenti képen látható kódot. A a kis nyilakra kattintva kérhetsz egy másikat




 
 STATISZTIKA
 TÁRSOLDALAK

Keresés honlapon


Felhasználónév:

Jelszó:


REGISZTRÁCIÓ
 



Tárhelyszolgáltatónk

Unsoft.hu

Kapcsolat

Levél a webmesternek

 
  Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS és a betlehemi csillag
  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Szekeres Anna Fotó
  Mocsáry Évelőkertészet
  ENNEAGRAM önismereti rendszer
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Eurochess - ONLINE SAKKISKOLA
  Heves megyei sakkélet
  Meglátások
  Ősmagyar nyelvek
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Szekeres Sándor: Munkahelyek és a népességcsökkenés
  Szekeres Sándor: Ringsted utca története röviden
  Dionysius Exiguus latin nyelvű munkái
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Eurochess - ONLINE CHESS SCHOOL
  Unsoft.hu
  Egyszerű játékok a sakktáblán
  Chess Quotes
  Laws of Chess
  Chess piece names
  Sakk aranyszabályok
  PGN Specification and Implementation Guide
  PGN kódok jelentése (ENG/HUN)
  Chess Glossary
  Sakk kifejezések szótára
  Sakkfigurák nevei más nyelveken
 

ONLINE CHESS SCHOOL
AND MATERIAL
COLLECTION

ONLINE
SAKKISKOLA
ÉS ANYAGGYŰJTEMÉNY

 

Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS

és a betlehemi csillag

A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, érzékeny pontokat érintve a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Szó lesz a valódi betlehemi csillagról, a történelmi, azaz a pártus Jézusról, a valós keresztre feszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora.
Talán nem is véletlen, hogy most íródott meg a könyv. Ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek.
Ezek alapjait érinti meg a könyv, új szemléletet adva az eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.