Heves Vármegyei Sakkszövetség oldala

Heves és Nógrád vármegyei sakkélet

 
<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>


Szekeres SándorCikk besorolása: Elméleti cikkek

Sakk kifejezések szótára


Sakk kapcsolatos definíciók, szakkifejezések jelentése és magyarázatai betűrendben.


A, Á

ábra: sakk diagram elnevezése

adatbázis, sakkadatbázis: játszmaállományok tárolására szolgáló fájlformátum, vele történő műveletekre többféle kezelőprogram létezik.

akadály: olyan sakkfigura, amely egy saját másik sakkfigurának elállja a tűzvonalát.

alapállás : a sakktáblán a sakkfigurák kiinduló helyzete. Alapállásban a sakktábla sakkjátékosok felé eső első során állnak a tisztek, az azt követő soron pedig a gyalogok. A tisztek közül a tábla szélén áll a bástya, mellette a huszár, mellette a futó: a két középső mezőn a király és a vezér áll, mégpedig olyan módon, hogy a vezér mindig a saját színén áll: így a világos vezér világos mezőn stb.

alapsor: a sakktáblán a játékosok felé eső első sor, tehát az első és a nyolcadik sor. Az alapsoron állnak a tisztek.

alapsori matt: olyan matt, mikor egy nehéztiszt ad mattot az alapsoron lévő, tisztek által nem védett királynak.

áldozat: saját sakkfigura leütésének megengedése valamilyen későbbi előny érdekében. Típusai: anyagáldozat, átmeneti áldozat, minőségáldozat, pozíciós áldozat.

- bástyaáldozat: amikor az áldozatul felkínált sakkfigura egy bástya.

- futóáldozat: amikor az áldozatul felkínált sakkfigura egy futó.

- gyalogáldozat: amikor az áldozatul felkínált sakkfigura egy gyalog.

- huszáráldozat: amikor az áldozatul felkínált sakkfigura egy huszár.

- vezéráldozat: amikor az áldozatul felkínált sakkfigura egy vezér.

állás (pozíció): a sakkfigurák sakktáblán elfoglalt helyzete

állásértékelés: az állás több szempontú elemzése.

anyag: tágabb értelemben a sakkjátszma összes sakkfigurája: szűkebb értelemben a két fél rendelkezésére álló összes sakkfigura.

anyagi áldozat: tulajdonképpen áldozat, megkülönböztetendő a pozíciós áldozattól.

anyagi egyensúly: annak megjelölése, hogy a két játékos ugyanannyi anyaggal, vagyis ugyanannyi számú és ugyanolyan minőségű sakkfigurával rendelkezik. Az anyagi egyensúly megtartása, illetve az anyagi előny szerzésére való törekvés a játék alapvető elvei közé tartozik, Olykor azokat az anyagi megfontolásokat, amelyek az egyes bábok értékére épülnek, a dinamikus játék hatályon kívül helyezheti, ez is mutatja a sakkjáték különlegességét. (Meyers Sakklexikon)

anyagi előny: az a játékos rendelkezik anyagi előnnyel, akinek a sakkfigurái minőségileg és/vagy mennyiségileg nagyobb értéket képviselnek, mint az ellenfél sakkfigurái. Ellentéte az anyagi hátrány.

armageddon: valamelyik fél győzelmét garantáló játék, amelyben a döntetlen sötét győzelmének számít, ugyanakkor világos némi időelőnyt kap

átalakulás: átváltozás

átló: a sakktáblán egymás közt a sarkukkal érintkező, egy egyenesen elhelyezkedő mezők (lásd még: nagyátló)

átlónyitás: olyan lépés vagy lépéssorozat, melynek célja egy átlót felszabadítani a saját tisztek számára.

átlózárás: olyan lépés vagy lépéssorozat, melynek célja egy átlót eltorlaszolni az ellenséges tisztek elől.

átmeneti áldozat: olyan áldozat, mely kombináció bevezető lépése is egyben, és amit a kombináció végén visszanyernek.

átváltozás: az az esemény, amikor a gyalog eléri az ellenfél alapsorát. Ilyenkor a gyalog foszlik, helyette egy tisztet kell felrakni a gyalog átváltozási mezőjére.

átváltozási mező:   az a mező, ahol a gyalog elérte az átváltozási sort.

átváltozási sor: mindkét játékos átváltozási sora az ellenfél alapsora.


B

báb: sakkfigura

baba, baka: a gyalog nem szokványos megnevezései

bástya - az egyik sakkfigura. Korlátlan számú lépést tehet vonalon és soron. Mindkét fél két bástyával rendelkezik, a négy bástya alapállásban a sarokmezőkön helyezkedik el. A bástya pontértéke öt (öt gyalog).

Berger-Sonneborn-számítás: körversenyeken a ~ fajtája. Lényege, hogy a sakkjátékos megkapja minden olyan ellenfele összpontszámát, akiket megvert, és megkapja minden olyan ellenfele összpontszámának felét, akikkel döntetlent játszott.

blokálás, blokkolás: az egyik játékos elveszi az ellenfél egy sakkfigurájának összes lehetséges lépését (leggyakrabban gyalogok esetében fordul elő, mikor előrehaladásukat egy ellenséges bábu akadályozza)

Bucholz-számítás: svájci rendszerű versenyeken a ~ fő fajtája. Lényege, hogy a sakkjátékos megkapja minden ellenfele összpontszámát.

bulletin (versenybulletin): egy adott sakkverseny adott fordulójának vagy az egész versenynek összes eredményét, az összes vagy az éltáblákon váltott sakkjátszmáját, esetlegesen egyéb információkat, statisztikákat tartalmazó füzet, amit az érdeklődőknek osztanak ki: vö. versenyjegyzőkönyv.

bútorraktár: az alapsoron maradt, beragadt tisztek tréfás megnevezése.


C, Cs

Caissa: a sakkjáték múzsája vagy istennője az Olümposzon. Nevét Sir William Jones 1772-ben megjelent költeményei után kapta.

centrum: a sakktábla szimmetriai középpontja, a négy centrummező összefoglaló neve.

centralizálás: az a manőver, mellyel a játékos a centrummezőkre állítja a tisztjeit

centrum: a sakktábla közepe, általában a négy centrummezőt értik alatta (e4, d4, d5, e5 mezők), gyakran hozzáveszik a c4, c5, illetve a f4, f5 pontokat. Ilyenkor bővített centrumról beszélünk.

centrummező: a centrum körül elhelyezkedő mezők (d4, d5, e4 és e5) egyike

centrumrobbantás: a centrumban végrehajtott gyalogáttörés - az ellenfél centrumban álló gyalogjainak (gyalogsorának vagy gyalogláncának) eltávolítása, szétzilálása céljából végrehajtott támadás.

centrumfölény: akkor beszélünk centrumfölényről, ha az egyik játékos birtokolja a centrumot.

centrumharc: a centrum elfoglalását célul kitűző manőverek sorozata.

cím: a kimagasló eredményeket elért nemzetközi minősítése. Ilyen címek: nagymester, mester, FIDE-mester.

családi sakk: (szleng) a huszár által végrehajtott olyan kettős támadás, mellyel a huszár egyszerre támadja a királyt és a vezért.

csapatbajnokság: a sakkversenyek egyik formája. Mivel a sakk kétszemélyes játék, ezért a csapatbajnokságokon a két csapat tagjai nem egy mérkőzést játszanak, hanem annyi játékos játszik az ellenfél csapatának egy játékosával, ahány táblás csapatbajnokságról van szó. Így egy négytáblás csapatbajnokságon az egyik csapat elsőtáblása játszik a másik csapat elsőtáblás játékosával, a második táblása a másik csapat második táblásával stb. A csapatmérkőzés végeredménye az egyéni eredmények összessége.

csel: olyan megnyitási változat, ahol a világos színnel játszó játékos anyagi áldozatot hoz fejlődési előnyért cserébe. Lásd még: ellencsel

csendes lépés: olyan védhetetlen fenyegetéseket létrehozó lépés, amelyik se nem sakk, se nem ütés, sem nem direkt tiszttámadás

csere: olyan ütésváltás, ahol a játékosok egy lépésváltás alatt ugyanolyan minőségű figurát ütnek le


D

demonstrációs tábla: más szóval bemutató tábla, nagyméretű mágneses sakktábla, hozzátartozó mágneses sakkfigurákkal együtt.

diagram: sakk könyvekben és sakkfolyóiratokban nyomtatott sakktábla.

digitális sakkóra: a modern, elektromos sakkórák megnevezése

döntetlen (remi v. remis): a sakkjátszma egyik lehetséges végződése: ilyenkor mindkét játékos kap fél-fél pontot.

döntetlenajánlat: az egyik sakkjátékos megegyezéses alapon felkínálja a döntetlen játszmavégződést, melyet a másik sakkjátékosnak jogában áll elutasítani.

döntetlenigény: az egyik sakkjátékos a versenybírótól döntetlent kér háromszori lépésismétlés vagy háromszori tükörkép miatt, amit, ha a döntetlenigény jogos, a versenybírónak meg kell adnia. Gyorsított befejezésű sakkjátszmában az utolsó két percben lehet döntetlent igényelni, akkor, ha az ellenfél nem játszik nyerésre, vagy ha az ellenfél nem tud nyerni a rendelkezésére álló anyag mellett: ilyenkor a versenybíró halasztott döntést hoz, vagyis felszólítja a döntetlent igénylő felet, hogy folytassa a partit, és bizonyítsa be a hátralévő gondolkodási idő alatt, hogy jogos a döntetlenigénye.

duplagyalog: olyan gyalogállás, amikor két gyalog van ugyanazon a vonalon.

döntetlenigény: az egyik sakkjátékos a versenybírótól döntetlent kér háromszori lépésismétlés vagy háromszori tükörkép miatt

duplagyalog: olyan gyalogállás, amikor két azonos színű gyalog van ugyanazon a vonalon


E, É

egyensúly: a sakkjátszmában az előnyök/hátrányok viszonyában használt háromféle egyensúly gyűjtőszava. Háromféle egyensúly létezik: anyagi egyensúly, pozíciós egyensúly és időbeli egyensúly

- dinamikus egyensúly: akkor beszélünk dinamikus egyensúlyról, ha az egyensúlyok olyan módon borultak fel, hogy míg az egyik félnek valamilyen előnye van, addig egy másik egyensúlyi állapot borulása miatt valamilyen hátrányt is szenved, és az előnyök/hátrányok kiegyenlítik egymást.

- időbeli egyensúly: akkor beszélünk időbeli egyensúlyról, ha egyik játékosnak sincs tempóelőnye ill. időelőnye.

- pozíciós egyensúly: akkor beszélünk pozíciós egyensúlyról, ha egyik játékosnak sincs pozícióelőnye.

elemzés: 1) egy már lejátszott sakkjátszma utánjátszása. 2) sakkversenyen minden olyan sakkjátszma, amelyet a versenyteremben játszanak, de nem versenyparti.

elemzőterem: sakkverseny színhelyén az elemzéseknek helyt adó terem: vö versenyterem.

ellencsel: a sötét játékos a világos cseljátékát ellenáldozat felkínálásával hárítja el, fejlődési előny megszerzésének reményében

ellenőriz: ige egy sakkfigura a tűzvonalába eső egyes mezők közül azokat ellenőrzi, mely mezők vagy magasabb értékű, ellenséges figurák tűzvonalában vannak, mely mezők azonos értékű ellenséges figura tűzvonalában vannak de azok a mezők még más, saját színű sakkfigura tűzvonalában is vannak, vagy mely mezőket egyáltalán nincsenek ellenséges figurák tűzvonalában.

ellentámadás: a támadásra adható egyik válasz, melynek során a támadó fél támadását az ellentámadó fél nem védekezéssel kívánja megakadályozni, hanem ugyanazon a soron, vonalon vagy átlón lévő támadással.

elméleti döntetlen: olyan állás, amelyik mindkét fél helyes játéka esetén döntetlenre vezet.

elnézés: a sakkozó egyik figurájának véletlenül ütésbe helyezése.

előny (fór): az a játékos van előnyben, amelyiknek a javára megváltozott valamelyik vagy mindhárom egyensúlyi helyzet, és a másik játékos nem rendelkezik kompenzációval vagy a kompenzáció mértéke nem elegendő: lsd.: anyagi előny, időelőny, pozícióelőny, tempóelőny, térelőny. „ hátrány

- bástyaelőny: egy bástyányi anyagi előny.

- futóelőny: egy futónyi anyagi előny.

- gyalogelőny: egy gyalognyi anyagi előny.

- huszárelőny: egy huszárnyi anyagi előny.

- vezérelőny: egy vezérnyi anyagi előny.

előnyadásos játszma: azokat a játszmákat nevezzük előnyadásos játszmának, melyekben az erősebb fél valamilyen előnyt ad a gyengébb félnek. Ez az előny lehet például az, hogy az erősebb félnek alapállásban eggyel kevesebb tisztje van, vagy az, hogy a gyengébb fél a sakkjátszma folyamán bármikor felhasználhat egy plussz lépést, vagyis egy alkalommal kettőt léphet.

élőpont: Dr. Élő Árpád matematikus által kidolgozott teljesítménymérő rendszer nevéből köztudatban elterjedt kifejezés, a sakkozók egymáshoz viszonyított teljesítményét kifejező pont. A nemzetközi viszonylatban leginkább ez az értékszám-számítási mód terjedt el. Külföldön ELO-nek ismerik: vö. értékszám.

élő-ranglista: nemzetenként az élőpontok alapján felállított, csak az adott nemzet játékosait tartalmazó ranglista, vö. világranglista.

előrehaladási táblázat (kereszttáblázat) : sakkversenyeken használt táblázat, megmutatja, hogy melyik sakkjátékos melyik fordulóban melyik másik sakkjátékos ellen milyen színnel mit játszott, és hogy az épp aktuális forduló után hány pontja van.

elsőtáblás: csapatbajnokságokon a játszó sakkjátékosok közül az erősorrendi íven legalacsonyabb sorszámmal bíró, ezért az első táblán játszó játékos. Tágabb értelemben az erősorrendi íven legalacsonyabb sorszámmal rendelkező sakkjátékos.

éltáblás: a csapatversenyen az első táblán játszó játékos

elterelés: egy sakkfigura kényszerítő erejű elterelése egy adott mezőről (ellentéte a ráterelés)

en passant: menet közbeni ütés (a gyalog lépése)

eprészés: tréfásan eprészésnek nevezzük, ha egy sakkjátékos a következmények mérlegelése nélkül elkezdi leütni a megtámadott, de meg nem védett gyalogokat.

érintett figura: véletlenül megérintett figura: ha saját figura, nem kötelező vele lépni, ha ellenséges figura, nem kötelező ütni, vö. fogott figura.

erősorrend-ív: csapatbajnokságokon a rendező szerv által hitelesített, a sakkcsapaton belüli viszonylagos erősorrendet tartalmazó, a táblák meghatározására szolgáló, a sakkjátékosok nevét, születési idejét, KOMIR-azonosítóját, élőpontját tartalmazó ív.

értékelés: olyan, amatőrversenyeken szokásos módja a játszmák eldöntésének, amikor a meghatározott játszmánkénti időlimit végére sem érnek véget a sakkjátszmák. Ilyenkor egy, a mezőny javánál jobb játékos értékeli a be nem fejezett játszmákat, s dönt arról, hogy milyen véget ér a parti: lásd még: játszmavégződés.

értékszám: a sakkozók egymáshoz viszonyított, teljesítményen alapuló pontszáma.


F

fejlődés: a megnyitás fő célja, a sakkfigurák játékba hozása

fejlődési előny: ha valamelyik játékos több sakkfigurát hozott játékba.

feladás: az egyik lehetséges játszmavégződés. Az egyik játékos elismeri, hogy a másik játékos döntő előnybe került, nem várva be a mattot.

feladvány: olyan állás, amelyet feladványszerző állított elő. A lépésen lévő fél van megadva, és gyakran az, hogy hány lépés alatt éri el a feladványban meghatározott célt (pl: mattadás).

feladványszerző: feladványok készítésével foglalkozó sakkjátékos.

felfedés: egy sakkfigura megtámadása azáltal, hogy egy másik sakkfigura ellépésével megnyitja egy eddig tűzvonalában általa korlátozott vezér, bástya vagy futó tűzvonalát

felfedett sakk: felfedéssel adott sakk (a felfedéssel megtámadott sakkfigura a király)

félig nyílt megnyitás: olyan megnyitás, amikor világos a királya előtti gyalogjával kettőt mezőt lép előre, s amire sötét nem ugyanígy válaszol (vagyis 1. e4-re nem 1.- e5, lsd. játszmajegyzésalgebrai játszmajegyzés).

félig nyílt vonal: olyan vonal, amelyiken csak egy gyalog van.

feloldás: a kötés megszüntetése

fenyegetés: olyan lépés lehetőségének megteremtése, amely közvetlenül vagy kombinációval előny szerzésére vezet

- mattfenyegetés: olyan lépés lehetőségének megteremtése, amely matthoz vezet.

fers: a vezér perzsa, arab és középkori elnevezése. tűzvonala jóval kisebb volt, csak átlósan léphetett szomszédos mezőre.

FIDE: : a Nemzetközi Sakkszövetség (Fédération Internationale des Échecs) rövidítése. 1924-ben alapították Pierre Vincent-nek, a francia sakkszövetségnek kezdeményezésére. A sakkszabályokkal, a nemzetközi értékszámokkal, a nemzetközi címekkel (lsd. nkm. nagymester, nkm. mester, FIDE-mester), a sakkjáték egyéb területeivel foglalkozik.

FIDE-delegátus: a FIDE-ben a tagországokat képviselő „sakkdiplomata”.

FIDE-lista: negyedévenként megjelenő lista, a nemzetközi értékszámokkal rendelkező sakkozók születési adatát, regisztrációs számát, címét, nemzetiségét és nemzetközi értékszámát tartalmazza.

FIDE-mester: az a sakkozó, aki 2300-as értékszámot ért el, s befizetett a FIDE-nek 100 svájci frankot, megkapja a FIDE-mesteri címet.

figura: a sakkfigurákat régebben bábokra és figurákra osztották, újabban tisztekre és gyalogokra: ilyenképpen mind a báb, mind a figura újabban a sakkfigurák összefoglaló, rokon értelmű neve.

figurabiztonság: a sakkozó azon képessége, hogy nem rak figurát véletlenül ütésbe (vö. áldozat, elnézés).

Fischer-sakk: reformsakk

fogott figura: szándékosan megérintett vagy megfogott figura; ha saját figura, kötelező vele lépni, ha ellenséges figura, kötelező ütni

fojtott matt: olyan matt, amikor a sakkot kapó király azért nem tud a sakkból ellépni, mert saját figurái veszik körül. Szűkebb értelemben csak a huszárral lehet fojtott mattot adni.

fonalas (forszirt): olyan lépéssorozat, amelyek minden változatban ugyanazt az eredményt hozza.

fór: előny

forduló: sakkversenyeken az egymást követő sakkjátszmák sorszáma.

forszirt: lásd: fonalas

foszlik: a tandem egyik speciális szabálya. Annyit jelent, hogy az átváltozási sort elérő gyalog nem átváltozik, hanem minden ellenérték nélkül lekerül a sakktábláról.

franciasakk: sakktáblán játszott játék. Lényege, hogy az nyer, aki az ellenfelével az összes figuráját leütteti: ha az egyik játékosnak lehetősége van ütésre, kötelező ütnie, és még a király is üthető.

futár: futó

futó: az egyik sakkfigura. Korlátlan számú lépést tehet átlón. Mindkét fél két futóval rendelkezik, az egyik csak világos mezőkön, míg a másik csak sötét mezőkön léphet. A két futó alapállásban a király és a vezér mellett helyezkedik el. A futó pontértéke három.

futópár: a két futó együttes neve.

függőzik: ige régebben, ha egy sakkjátszma nem ért véget a megjelölt ideig, függőállást vettek fel. Ennek lényege, hogy a lépésen levő fél a saját gondolkodási idejének terhére lead egy függőlépést, és mikor a sakkjátszmát folytatják, azt a lépést kell megtennie.

függőboríték: a függő játszmáknál a versenybíró feljegyzi a két játékos nevét, a verseny nevét, a sakktáblán lévő állást és az addig elhasznált gondolkodási időt. A függőlépést leadó fél függőlépésével együtt ezt lezárja a függőborítékba.

függő játszma: a függőre adott játszma. Egy versenyen, ha egy játszmát függőre adnak, a párosítás szempontjából azt a játszmát döntetlennek veszik.


G, Gy

gondolkodási idő: egy játszmán belül a lépésenként vagy meghatározott mennyiségű lépéspáronként felhasználható idő

gyalog: az egyik sakkfigura. Az ellenfél alapsora felé lép mindig. Egyetlen lépést tehet mindig, kivéve azt, amikor még egyetlen lépést sem tett, ilyenkor kettőt is léphet. Ütni csak átlósan üthet, akkor is csak egy mezőt léphet előre. Mindkét fél nyolc gyaloggal rendelkezik alapállásban, ezek mindegyike a gyalogsorban van. Ha a gyalog eléri az átváltozási sort, átváltozik. A gyalog pontértéke egy.

gyalogáttörés: egy gyalog útjának megtisztítása egy vagy több gyalog feláldozása árán.

gyalogék: az ellenfél állásába behatolt, gyaloggal védett gyalog.

gyalogfal: a játszma során két vagy több egymás mellett álló gyalogból létrejött alakulat.

gyalogfóros paccer: tréfásan az a sakkjátékos, aki mindennél többre becsüli az anyagi előnyt

gyaloglánc: egymást védő gyalogok sora.

gyalogsor: az alapállásban a játékosok felé eső második sor, a gyalogok kiinduló helyzete.

gyalogszerkezet: a gyalogok elhelyezkedése a sakktáblán.

gyalogsziget: olyan gyalogok sora, melyek képesek egymást védeni, valamint az egyedülálló gyalog is külön gyalogszigetet alkot

gyalogtöbblet: előny gyalogelőny

gyalogvilla: gyalog által létrehozott kettős támadás

gyorsított befejezés: a függőzés (lsd. függőzik) elkerülésének érdekében bevezették, hogy az utolsó időkontroll a gondolkodási idő teljes elhasználásáig megy.


H

halasztott döntés: lásd döntetlen illetve döntetlenigény

háromszori lépésismétlés: olyan lépéssorozat, melynek során mindkét fél háromszor ugyanazt a lépéspárt teszi meg.

háromszori tükörkép: olyan állás, ami megelőzően már kétszer előfordult (beleértve, hogy a lépéslehetőségek száma nem változott, ill. ugyanaz a fél van lépésen).

hatókör: tűzvonal

hatókör-korlátozás: tűzvonal-korlátozás

helyfelszabadítás: olyan lépés vagy lépéssorozat, melynek során egy mezőről elkerül egy másik sakkfigurát akadályozó sakkfigura.

hengersakk: egy speciális sakkjáték változat, azzal a szabállyal kiegészítve, hogy a két szélső vonalról a sakkfigurák átléphetnek a másikra (mintha összeérne a sakktábla).

hexasakk: egy hatoldalú táblán játszott, a hagyományos sakkra szabályaiban és a játékfigurákban emlékeztető játék.

hídépítés: a bástyavégjáték során alkalmazott lépéssor.

huszár: az egyik sakkfigura. Különleges lépésű figura, az egyetlen, mely képes más sakkfigurát átugrani. Mindig a legközelebbi olyan mezőre lép, amely vele nem azonos vonalon, soron és átlón helyezkedik el. Mindkét fél két huszárral rendelkezik, a négy huszár alapállásban a négy bástya mellett van. A huszár pontértéke három.

huszároppozíció: a két, egymástól huszárlépésnyire álló király huszároppozícióban van

huszárvilla: a huszár által létrehozott kettős támadás.


I, Í

időelőny:
1. időelőnye van annak a játékosnak, amelyiknek sakkórával váltott játszmában több gondolkodási idő áll rendelkezésére.
2. gyakran akkor is időelőnyről beszélünk, ha az egyik játékosnak tempóelőnye (fejlődési előnye) van.

időtúllépés: a sakkjátszma elvesztését eredményezi, a gondolkodási idő felhasználása.

időzavar: valamelyik játékosnak fogytán van a gondolkodási ideje

internetes levelezési sakk: interneten váltott levelezési sakk.

internetes sakk: interneten váltott sakkjátszma, tágabb értelmezésben az interneten lévő összes sakkal foglalkozó honlap.

izolált gyalog: olyan gyalog, amelyiknek a szomszédos vonalán nincsen másik, saját színű gyalog, azaz olyan gyalog, amelyik más gyaloggal nem védhető meg.


J

játszma: sakkjátszma

játszmajegyzés: a folyó sakkjátszma írása. Legelterjedtebb, és a FIDE által egyedül elfogadott módja az algebrai játszmajegyzés.

- algebrai játszmajegyzés: a sakktábla nyolc vonalát (a világos fél szemszögéből balról jobbra) a-h betűkkel jelölik, a nyolc sort pedig (a világos fél szemszögéből alulról felfelé) 1-8-ig terjedő számokkal. Ily módon minden egyes mező meghatározható egy betű és egy szám kombinációjából. Az a mező, amelyiken világos vezérbástyája áll, az a1 mező. Minden lépést az által kell jelölni, hogy a sakkjátékos beírja a megfelelő rubrikába a sakkfigura kezdőbetűjét nagy betűvel (de csak ha tiszttel lép), a kiindulási mezőt, és az érkezési mezőt, pld.:Hg1-f3, de e2-e4. Speciális jelek: rövidsánc 0-0, hosszúsánc 0-0-0 (lsd. sánc), ütésnél x (pld.:Hg1xf3), sakkadásnál + (pld.:e2-e4+), mattadás # (pld.:Hg1xf3#). Létezik rövidített jelölés is. Az ~-t Stamma szíriai mester vezette be a 18. században.

játszmalap: a játszmajegyzés céljára szolgáló lap.

játszmavégződés: a sakkjátszmának kétféle végeredménye lehet: valamelyik játékos nyer, vagy egyik sem (döntetlen). Nyerni lehet matt beadásával, az ellenfél feladásával, az ellenfél leesésével, vagy egyéb okokból a versenybíró döntésével. Döntetlen játszmavégződés akkor áll elő, ha valamelyik játékos pattot ad, ha a két fél döntetlenben egyezik meg, ha az egyik fél döntetlenigénye (lásd döntetlen) jogos volt, ha mindkét játékos leesett, vagy egyéb okokból a versenybíró döntésével.


K

kávéházi sakkozó: az a sakkozó, aki komoly partikat ill. versenyjátszmákat nem játszik, csak snell partikat.

kereszttáblázat: előrehaladási táblázat

kész van: (szleng) az a játékos „van kész”, amelyik nyilvánvalóan vesztésre áll.

kettős sakk: felfedéssel adott olyan sakk, amikor a felfedő sakkfigura is sakkot ad, és a felfedett sakkfigura is

kettős támadás (villa): olyan lépés, amelynek során egy sakkfigura egyszerre támad meg két ellenséges sakkfigurát úgy, hogy mindkettőt egy lépéssel megvédeni nem lehet

király: az egyik sakkfigura. Minden irányban egy lépést tehet, de ellenséges sakkfigura tűzvonalába nem léphet. Mindkét félnek egy királya van, a király alapállában az alapsoron középen, az ellenfél színén áll (így a világos király sötét mezőn). A sakkjátszmában az nyer, aki az ellenfél királyának mattot ad.

királybástya: az alapállásban királyszárnyon álló bástya.

királybástya-gyalog: az alapállásban királyszárnyon álló bástya előtt álló gyalog. Későbbiek során az ezen a vonalon álló gyalog.

királyfutó: az alapállásban királyszárnyon álló futó.

királyfutó-gyalog: az alapállásban királyszárnyon álló futó előtt álló gyalog. Későbbiek során az ezen a vonalon álló gyalog.

királygyalog: az alapállásban a király előtt álló gyalog. Későbbiek során az ezen a vonalon álló gyalog.

király-háromszögelés: a királlyal tett három lépésből álló lépéssorozat, melynek végén a király ugyanarra a mezőre jut vissza.

királyhuszár: az alapállásban királyszárnyon álló huszár.

királyhuszár-gyalog: az alapállásban királyszárnyon álló huszár előtt álló gyalog. Későbbiek során az ezen a vonalon álló gyalog.

királyközelítés: a két király egymás mellett: szabálytalan lépéssel állhat csak elő, mivel bármelyik fél is lépett az ellenfél királya mellé, az belelépett annak tűzvonalába.

királyszárny: a sakktábla azon fele, amelyik a király vonalát és az attól a tábla széléhez közelebbi vonalakat (e, f, g, h) tartalmazza

királyvándorlás: olyan lépéssorozat, amelynek során az egyik fél a királyát biztonságba helyezi, vagy az ellenfél támadását kivédendő, vagy azon az oldalon aktív lépések előkészítéseként.

kombináció: kényszerítő erejű lépéssorozat.

- döntetlenkombináció: a döntetlen elérését célul kitűző kombináció.

- mattkombináció: a mattadást célul kitűző kombináció.

kompenzáció: akkor beszélünk kompenzációról, ha valamelyik egyensúly az egyik sakkjátékos javára billen el, míg egy vagy mindkettő másik egyensúly pedig a másik fél javára. Az összességében hátrányban lévő fél esetében beszélünk kompenzációról: vö. dinamikus egyensúly.

KOMIR: betűszó, Központi Országos Minősítő Rendszer.

KOMIR-azonosító: minden magyar sakkjátékos, aki életében legalább egyszer játszott már minősítő versenyen, rendelkezik ezzel a sorszámmal.

koronás matt: (szleng) vezérrel és két bástyával adott matt.

könnyűtiszt: a huszár és a futó összefoglaló neve (lásd még: nehéztiszt)

körverseny: olyan sakkverseny, ahol az összes résztvevő játszik az összes többi résztvevővel.

kötés: akkor beszélünk kötésről, ha egy sakkfigura ellenséges tiszt által akadályoztatva van a lépésben oly módon, hogy az ellenséges tiszt a következő lépésben üthetné, és így ha lépne, felszabadítaná az ellenséges tiszt tűzvonalát, és így a kötő tiszt leüthetne egy olyan sakkfigurát, amelyiket eddig pont az ellenséges tiszt tűzvonalának korlátozásával védett az a sakkfigura: vö. feloldás

- abszolút kötés: amikor a kötésben lévő sakkfigura nem léphet, mert a királyát kötik.

- relatív kötés: amikor a kötésben lévő sakkfigura léphet.

keresztkötés: egy sakkfigurának két ellenséges tiszt általi kötése.

kötésfelhasználás: a kötés kihasználása egy lépéssorozatban.

kötésképzés: kötés létrehozása.

közbeiktatott lépés: egy olyan lépés, amely a lépésváltás során nem tűnt kézenfekvőnek, mégis megléphető, és az eseményeket döntő módon változtatja meg.

középjáték: a sakkjátszma megnyitás és végjáték közti része

középvonal: a két középső vonal.

kulcsmező: stratégiai okokból különösen fontos mező


L, Ly

lavírozás: a sakkfigurákkal való manőverezés az állás szerkezetének megváltoztatási szándéka nélkül: vö. manőver, terv.

leesés: a gondolkodási idő felhasználása.

lépés: a sakkjátékosok felváltva lépnek egy sakkfigurával, ezt nevezzük lépésnek.

lépéspár: a világos játékos és a sötét játékos egymást követő lépése (ebben a sorrendben).

lépésváltás: két, egymást követő lépés (ilyenformán, hogy melyik játékos lépett először, nem számít).

lépésismétlés: azonos lépéspár váltása, lsd. még háromszori lépésismétlés.

lépéskényszer (zugzwang): olyan állásban van lépéskényszer, amikor
1. a lépésen lévő fél csak egyetlen lépést tehet:
2. a lépésen levő félnek ugyan több lépése is van, de mindegyik lépés veszít.

levelezési sakk: levélben játszott sakk.

ló: a huszár köznyelvben népszerű neve.

lóg: az a sakkfigura lóg, amelyik a következő lépésben üthető lenne, és semmi sem védi.

lógó gyalogpár: két, egymás melletti gyalog, és egyik sem védhető meg másik gyaloggal.

löveg: a futó régi neve.


M

manőver: a sakkfigurák több lépésen át tartó tervszerű áthelyezése

matt: olyan sakk, melyet nem lehet kivédeni.

- bástyamatt: bástyával adott matt.

- futómatt: futóval adott matt.

- gyalogmatt: gyaloggal adott matt.

- huszármatt: huszárral adott matt.

- vezérmatt: vezérrel adott matt.

mattháló: olyan állás teremtése, amely fonalasan matthoz vezet.

megnyitás: a sakkjátszma kezdeti szakasza.

megnyitási változat: a megnyitásban előny szerzésének reményében megjátszható lépéssorrend.

menet közbeni ütés (en passant): olyan speciális gyalogütés, amikor a gyalog elérte a saját ötödik sorát, és egy, az alapállásból (vagyis a gyalogsorból) melléje lépett gyalogot csak és kizárólag a következő lépésben leüti úgy, mintha az a gyalog csak egyet lépett volna előre.

mérgezett gyalog: olyan védtelenül hagyott gyalog, melynek leütésére az ütő fél hátrányba kerülne.

mértani oppozíció: a két király akkor áll mértani oppozícióban, ha ugyanazon a vonalon állnak, és mindössze egy mező választja őket el egymástól

mester: a FIDE által háromszori mesteri normateljesítés és elért értékszám feltétele esetén kiosztott cím, nemzetközi mester vagy FIDE-mester.

mező: a sakktáblán egy vonal és egy sor által közrefogott négyzetrács.

- centrummező: > a sakktábla közepén lévő négy mező (algebrai játszmajegyzéssel a d4, e4, d5, e5 mezők).

- centrum melletti mezők: a centrummezők melletti mezők (algebrai játszmajegyzéssel a c3, c4, c5, c6, d6, e6, f6, f5, f4, f3, e3, d3  mezők).

- sarokmező: a sakktábla szélén lévő négy mező (algebrai játszmajegyzéssel az a1, a8, h1, h8 mezők).

mezőnyérték: sakkversenyeken az azonos pontot elért versenyzők között a helyezések eldöntésére szolgáló pontszám.

mezőnyérték-számítás: a mezőnyérték kiszámítása. Főbb fajtái: Berger-Sonneborn-számítás, Bucholz-számítás, progresszív mezőnyérték (kumul)

miniatür: tizenöt lépéspáron belül véget ért, kijátszott sakkjátszma.

minor-átváltozás: olyan átváltozás, amikor a gyalogért cserébe a játékos nem vezért kér

minoritás-támadás: olyan gyalogtámadás, amikor az a fél indítja meg gyalogjait, akinek azon a részen kevesebb gyalogja van.

minőség: tágabb értelemben a sakkfigurák közötti minőségbeli különbség, szűkebb értelemben a bástya és egy könnyűtiszt minőségbeli különbsége.

minőségáldozat: olyan ütésváltás, mikor bástyát adnak egy könnyűtisztért.

- pozíciós minőségáldozat: olyan minőségáldozat, amit pozícióelőnyért cserébe hajtanak végre.

minőségelőny: olyan anyagi előny (lásd anyag), amikor valamelyik félnek bástyája van könnyűtisztért cserében.

minősítés: a sakkozók játékerőt (vagyis értékszámot) figyelembe vevő kategóriákba osztása: lásd még sakkozó.

minősítő verseny: a minősítő versenyeken a szokásos időbeosztás: két óra alatt negyven lépés, majd egy óra leesésig.


N, Ny

nagyátló: nagyátlónak nevezzük a sakktábla két, legtöbb mezőből álló átlóját, így az a1 mezőből kiinduló és a h8 mezőben véget érő átlót, ill. a h1 mezőből kiinduló és az a8 mezőben véget érő átlót.

nagymester: a FIDE által háromszori nagymesteri normateljesítés és elért 2500-as értékszám feltétele esetén kiosztott cím, tkp. nemzetközi nagymester. nkm. nagymester (GM).

nagyminőség: a vezér és egy bástya közötti minőségbeli különbség.

négyzetszabály: a gyalogvégjátékok egyik szabályszerűsége: venni kell a gyalog távolságát az ellenfél alapvonalától, majd ezt a távolságot lemérni az ellenséges király vonalára merőlegesen. Amennyiben a király a következő lépésben nem tud belépni ebbe a négyzetbe, nem tudja megakadályozni a gyalog átalakulását.

nehéztiszt: a bástya és a vezér összefoglaló neve (lásd még: könnyűtiszt)

nyílt megnyitás: olyan megnyitás, amikor világos a királya előtti gyalogjával két mezőt lép előre, s amire sötét ugyanígy válaszol (vagyis 1. e4-e5). Ilyen például a spanyol megnyitás.

nyílt verseny: olyan sakkverseny, amire mindenki benevezhet. Ellentettje a meghívásos verseny.

nyílt vonal: olyan vonal, amelyiken nincsenek gyalogok.


O, Ó

oppozíció: a végjáték egyik kulcsfogalma. A két király akkor áll egymással oppozícióban, ha egymáshoz képest a megfelelő mezőn vannak. Az oppozíció birtoklása a rosszabbul álló játékosnak a döntetlen elérését jelentheti.

- huszároppozíció: a két, egymástól huszárlépésnyire álló király huszároppozícióban van.

- mértani oppozíció: a két király akkor áll mértani oppozícióban, ha ugyanazon a vonalon állnak, és mindössze egy mező választja őket el egymástól.


Ö,Ő

önmatt: a feladványszerzés egyik témája. Lényege, hogy a mattot kapó fél szándékos lépéseket tesz a matt érdekében.

örökös sakk: a lépésismétléses döntetlen egyik formája. Lényege, hogy a védekező fél bármit lép, arra folyamatosan és védhetetlenül sakkot kap.

örökzöld játszma: Anderssen 1853-ban, Berlinben játszott partija Dufresne ellen. Evans-csel megnyitású játszma a támadójátszmák egyik legszebbike.


P

pancser (paccer): ( gúny) magasabb minősítésű sakkozók által lekezelt, hozzá nem értő sakkjátékos.

pancsersakk: ( tréf) olyan sakk, amit csak azért adnak be (főként alacsonyabb minősítésű sakkjátékosok), mert be lehet adni.

parti: sakkjátszma

partiban van: ( szleng) az a sakkjátékos van partiban, aki nyilvánvalóan erősebb játékos ellen tartja az állását.

patt: sajátos döntetlen, amely akkor áll elő, ha a lépésre következő félnek nincs semmilyen lépéslehetősége, a királya azonban nincs sakkban

pattfészek: általában a hátrányosabb helyzetben lévő fél számára a döntetlen elérésének módja, hogy a saját királyát pattolja, elveszi előle a lehetséges lépéseket, miközben más figurájával sem tud lépni, és az ellenfél ezt a pattfészket legfeljebb csak súlyos anyagi áldozattal tudja feloldani

pontérték: a sakkfigurák egymáshoz viszonyított értékét fejezi ki (általában a vezér 9, a bástya 5, a huszár és a futó 3 gyalognak megfelelő értékű). A figurák értékét a játék állása is jelentősen befolyásolja, például a huszár zárt, míg a futó nyílt játszmákban előnyösebb.

pozíció: állás, hadállás

pozícióelőny (pozíciós előny): akkor beszélünk pozícióelőnyről, ha a két játékos azonos értékű sakkfigurái vagy egyes sakkfigurái között a minőségi különbség nyilvánvaló.

poziciójátékos: olyan sakkjátékos, aki kedveli halmozni az apró pozícióelőnyöket, s kerüli a taktikai bonyodalmakat.

pozíciós áldozat: olyan áldozat, amit pozíció előnyért cserébe hajtanak végre.

progresszív mezőnyérték (kumul): svájci rendszerű versenyeken szokták alkalmazni. Lényege, hogy a sakkjátékos megkapja azt a pontszámot, amennyivel az egyes fordulók után rendelkezett.


R

rapid játszma: olyan sakkjátszma, ahol nincs időellenőrzés, lépésenkénti gondolkodási idő, hanem a maximális gondolkodási idő 15 perc és 60 perc között van, és a játszma leesésig tart.

rapidverseny: olyan sakkverseny, amelyen csak rapid partikat játszanak, és a verseny a rapidszabályok szerint zajlik.

ráterelés: egy sakkfigura kényszerítő erejű ráterelése egy adott mezőre, (ellentéte az elterelés).

reformsakk (Fischer-sakk): olyan sakk, mikor a tisztek az alapállásban nem a megszokott, hanem sorsolt helyen állnak (Chess960).

remi: döntetlen

remiajánlat: döntetlen döntetlenajánlat

remiigény: döntetlen döntetlenigény

remis: döntetlen

rosa: sánc régies neve


S

Sakk Informátor: jugoszláv kiadású, 4 havonta megjelenő sakk-folyóirat: az adott harmadévben a világon váltott legjobb játszmákat, legjobb kombinációkat, a FIDE főbb híreit tartalmazza.

sakk:
1. két játékos által, egy váltakozva világos és sötét mezőket tartalmazó, nyolcszor nyolcas beosztású táblán, tizenhat-tizenhat figurával játszott játék.
2. az az esemény, amikor az egyik sakkjátékos az egyik sakkfigurájával olyan lépést tesz, hogy annak a sakkfigurának a tűzvonalába kerül az ellenséges király, vagyis a következő lépésben ki tudná ütni. A sakkot kötelező védeni: ezt megteheti a sakkot kapott játékos úgy, hogy
   a) kiüti a sakkot adó sakkfigurát:
   b) kilép a sakkból, vagyis királyával olyan mezőre lép, ahol nincs támadva ellenséges sakkfigura által
   c) közbehúz egy saját sakkfigurát, vagyis elállja a sakkot adó sakkfigura tűzvonalát.

sakktáblán játszott speciális sakkjátékok: olyan játékok, melyek a sakktól csak néhány dologban térnek el, ilyenek lehetnek pld. speciális szabályok, a sakktábla mérete, stb: pld.: franciasakk, hengersakk, reformsakk, tandem, trisakk, hexasakk.

sakkcsapat: csapatbajnokságokon való részvételre szerveződött sakkjátékosok alkotnak egy sakkcsapatot.

sakkfigura (báb, figura): az a bábú, amelyikkel a sakkot játsszák.

sakkfigurák minőségi különbsége: különböző sakkfigurák vannak, így a király, a vezér, a bástya, a futó, a huszár és a gyalog (lsd. mindegyiket a megfelelő szócikknél). Ezek menetmódjukban, a kiinduló álláskor elfoglalt helyzetükben mind különböznek egymástól. Tágabb értelemben minőségbeli különbség van két azonos típusú sakkfigura között is, a sakkjátszmában az elfoglalt pozíciójuktól függően is.

sakkjátszma: a két sakkjátékos által játszott játék. A sakkjátszmát a világos színnel játszó játékos kezdi.

sakkoktató: az a pedagógus, aki a sakkot tanítja.

sakkolimpia: a nemzetek számára a FIDE által kétévente megrendezett világverseny.

sakkóra: egy sakkjátszmán belül a gondolkodási idő mérésére szolgáló óraszerkezet

sakkozó: az a sakkjátékos, aki minősítést (vagyis értékszámot) szerzett magának. A nemzetközi minősítésű játékosokon kívül (lásd cím ) Magyarországon az alábbi minősítések vannak:

- negyedosztályú játékos: olyan sakkozó, akinek az élőpontja 1400 és 1500 között van.

- harmadosztályú játékos: olyan sakkozó, akinek az élőpontja 1500 és 1700 között van.

- másodosztályú játékos: olyan sakkozó, akinek az élőpontja 1700 és 1900 között van.

- első osztályú játékos: olyan sakkozó, akinek az élőpontja 1900 és 2100 között van.

- mesterjelölt: olyan sakkozó, akinek az élőpontja 2100 és 2300 között van.

sakkrovat: egy nem sakktémájú újságban rendszeresen sakkal kapcsolatos cikkeket tartalmazó rovat.

sakktábla: egy négyzet alakú, nyolc függőleges oszlopra (vonal) és nyolc vízszintes sorra (sor) osztott, váltakozva világos és sötét mezőkre osztott tábla, amelyen a sakkot játsszák. Úgy kell a két játékos közé elhelyezni, hogy a mindkét játékos jobb keze felé eső sarokmező világos színű legyen.

sakkvakság: azon gyengébb sakkozók tulajdonsága, akik egyértelmű lépéseket nem vesznek észre ill. akik hajlamosak sakkfigurák elnézésére.

sakkverseny: olyan verseny, ahol sakkjátékosok sakkot játszanak.

sánc (rosa): speciális királylépés. Az alaphelyzetben álló király az alaphelyzetben álló bástya felé lép kettő mezőt, a bástya pedig mellé lép a sarokmezőtől messzebb eső oldalára. Akkor lehet csak sáncolni, ha még sem a király, sem a bástya sem lépett, közbeeső figura nincsen, ha a király nincs sakkban, és ha a király nem halad át egy ellenséges sakkfigura tűzvonalán.

- hosszúsánc: a távolabbi bástya felé történő sáncolás

- rövidsánc: a közelebbi bástya felé történő sáncolás

sárkányfutó: a Sárkány-megnyitásban a sötét fél sötét mezőkön mozgó futója.

segítőmatt: a feladványszerzésben olyan matt, amikor a mattot kapó fél elkerülhetné a mattot, de nem teszi.

sekk: szlengben használt kifejezés olyan állásra, amikor a vezér leüthető. A szabályzatban nem szerepel, mivel hivatalosan nincs olyan jelentősége, mint a sakknak: nem tilos ilyen helyzetbe lépni és kivédeni sem kötelező. Ennek ellenére helyenként be szokták mondani.

síbólni: hátrányosabb állásból kitartani a döntetlent.

snell (villámsakk): olyan sakkjátszma, ahol nincs időellenőrzés, lépésenkénti gondolkodási idő, hanem a maximális gondolkodási idő maximum 15 perc, és a játszma leesésig tart.

snellhiéna: olyan sakkjátékos, aki rendre snellpartikat játszik, nem ritkán pénzre.

snellverseny: olyan sakkverseny, amelyen csak snellpartikat játszanak, és a verseny a snellszabályok szerint zajlik.

sor: a sakktáblán a vízszintes sorok neve.

sornyitás: olyan lépés vagy lépéssorozat, melynek célja egy sort felszabadítani a saját tisztek számára.

sorzárás: olyan lépés vagy lépéssorozat, melynek célja egy sort eltorlaszolni az ellenséges tisztek elől.

sötét:
1. a sötét színnel játszó sakkjátékos
2. a sötét színű mezők.

stratégia: egy távolabbi cél érdekében történő tervek összessége

svájci rendszer: sok résztvevős sakkversenyeken használt lehetséges lebonyolítási forma, melynek lényege, hogy mindig az azonos pontszámúakat sorsolják össze


Sz

szabadgyalog: olyan gyalog, melyikkel szemben nem áll ellenséges gyalog, s előrehaladása nem esik ellenséges gyalog ütőkörébe

szabálytalan lépés: olyan lépés, amelyiket a sakkjátékos nem léphet meg, mert a sakk szabályai tiltják. (Például az adott figura nem tud olyan módon lépni, sakkba lépés a királlyal, szabálytalan sáncolás stb.)

szalonremi: ( gúny) olyan tizenöt lépéspáron belül véget ért sakkjátszma, ami döntetlenül ért véget, vö. miniatűr: „ kijátszott játszma.

szárnytámadás: olyan támadás, ami valamelyik szárnyon (vezérszárny vagy királyszárny) megy végbe

szekundáns: nagymestereknél a felkészítést segítő sakkozó.

szélsőgyalog: valamelyik szélső soron lévő gyalog.

szépségdíj: egyes sakkversenyeken egy szépnek talált játszmáért kiosztott díj.

szimultán: olyan sakkrendezvény, amelynek során egy játékos több ellenféllel szemben játszik különböző asztaloknál, minden lépés után a soron következő ellenfélnél folytatva a játékot, amíg mindegyik játszma véget nem ér

szivárványsakk: a normális sakktól mindössze annyiban különböző sakk, hogy a tisztek egy-egy szín világosabb és sötétebb árnyalatát képviselik, így pld. a bástyák zöldek, a futók kékek stb.


T, Ty

tábla: csapatbajnokságokon a két csapat játékosai táblák szerint ülnek le. A játszó sakkjátékosok közül annak a sakkjátékosnak kell az első táblára ülnie, akinek az erősorrend-íven a legalacsonyabb a sorszáma, míg akinek a legmagasabb, annak kell az utolsó táblára ülnie. A köztes táblákat az erősorrend-íven szereplő sorszám szerint, növekvő sorrendben kell betölteni.

táblaszám: a táblák sorszáma. Az első tábla az első tábla, a következő a második tábla, míg egy nyolc táblás csapatbajnokságon az utolsó tábla a nyolcadik tábla.

taktika: egy közelebbi cél érdekében végrehajtott tervek összessége

taktikus: olyan játékos, aki inkább vállalja a konkrét számításokat igénylő taktikai harcot, mint a nyugodtabb játékot kedvelő pozíciójátékos

támadás: valamilyen konkrét sakkfigura fenyegetésére vagy mező ill. pozíció megszerzésére irányuló lépéssorozat.

támaszpont: olyan mező, amelyik gyaloggal védett, de gyaloggal nem támadható.

tanácskozási játszma: olyan sakkjátszma, amikor az egyik fél vagy mindkettő helyett több játékos játszik.

tandem: speciális, sakkhoz hasonlító sakkjáték. Lényege, hogy két játékos alkot egy csapatot, és a két csapat egyszerre úgy játszik, hogy a csapat egyik tagja világos, a másik sötét színnel van, és a kiütött sakkfigurákat átadják egymásnak: ezek a sakkfigurák teljes értékű lépésként (tehát a lépés helyett) feltehetőek a sakktáblára.

tempó: egy lépéshez szükséges időmennyiség, vagyis egy lépés.

tempóelőny: annak a sakkjátékosnak van tempóelőnye, amelyik a tervét egy lépéssel korábban tudja megvalósítani

tempónyerés: egy tempó megszerzése.

tempóvesztés: egy tempó elvesztése.

térelőny: annak a játékosnak van térelőnye, amelyiknek több mezőt ellenőriz ill. birtokol: térhátrány.

terv: a sakkfigurák adott cél érdekében történő átcsoportosítása: vö. lavírozás, manőver.

tiszt (figura): a gyalogokat leszámítva az összes sakkfigura gyűjtőneve.

torlasz: az egyik sakkfigurát a mozgásában akadályozó ellenséges sakkfigura.

torlaszképzés: az egyik játékos korlátozza az ellenfél egy sakkfiguráját a lépésében azáltal, hogy (általában) egy kisebb értékű sakkfigurát állít tűzvonalába

torony: a bástya régi neve.

trisakk: sakkhoz hasonlító játék, lényege, hogy hárman játsszák.

tükörkép: olyan állás, amely megelőzően már előfordult.

tűzvonal (ütésvonal, hatókör): tűzvonalnak nevezzük azoknak a mezőknek az összességét, melyekre egy sakkfigura léphet. Általában a centrumban a legnagyobb a figurák tűzvonala, vagyis egy a centrumban álló tiszt lépéseinek száma nagyobb, mint egy, a tábla szélső során álló tiszté.

tűzvonal-korlátozás (ütésvonal-korlátozás, hatókör-korlátozás): az egyik sakkjátékos korlátozza az ellenfél egy sakkfigurájának tűzvonalát azáltal, hogy fenyegetés révén egy olyan mezőre kényszeríti, ahol a tűzvonala kisebb.

ugrás: a huszár lépését gyakran nevezik így, mivel az előtte álló figurát át lépheti, ellentétben a többi figurával.


U, Ú

újítás: leggyakrabban egy megnyitási változat megjavítása, új lépés, változat bevezetése. Jele a játszmajegyzésben: N (Novelty)


Ü, Ű

üteg: amikor egy sakkfigura egy saját sakkfigurának zárja le a tűzvonalát, és az elzárt tűzvonal egybeesik az elzáró figura tűzvonalával.

ütegfelhasználás: az üteg kihasználása egy lépéssorozatban.

ütegképzés: üteg létrehozása.

ütés: ha egy ellenséges sakkfigura elállja egy sakkfigura tűzvonalát, a sakkfigura az ellenséges sakkfigura helyére is léphet: ekkor azt az ellenséges sakkfigurát le kell venni a tábláról.

ütésváltás: olyan lépésváltás vagy lépéssorozat, amikor mennyiségre ugyanannyi figurát üt ki mindkét játékos.

ütésvonal: lásd tűzvonal

ütésvonal-korlátozás: lásd tűzvonal-korlátozás


V

vakjátszma: olyan sakkjátszma, amiikor az egyik vagy mindkét fél a tábla megtekintése nélkül játszik

vakszimultán: olyan szimultán, amikor a szimultánt adó sakkjátékos a tábla megtekintése nélkül játszik.

változat (variáns, vari): egy adott állásból levezethető, megjátszható elágazás.

vasárnapi sakkozó: tréfásan olyan sakkjátékos, aki aktívan nem sakkozik, csak a vasárnaponkénti csapatbajnoki játszmákon.

véd: valamilyen konkrét mezőt vagy sakkfigurát úgy véd valamelyik sakkfigura, hogy az a mező vagy másik sakkfigura benne van a tűzvonalában.

védekezés: a támadásra adható egyik ellenválasz.

védett: az a sakkfigura védett, amelyik saját sakkfigura tűzvonalában benne van.

végjáték: a sakkjátszma befejező része.

versenybíró: sakkversenyeken a szabályoknak megfelelő lebonyolítást felügyelő személy.

versenybulletin: lásd bulletin

versenyjegyzőkönyv: egy adott versenyről a területileg illetékes sakkszövetségnek benyújtott, a versenybíró által összeállított teljes eredménylista: tartalmazza a versenykiírást, az indulók névsorát és adatait, a fordulónkénti eredményeket, a verseny végeredményét, a játékosok egyéni eredményeit, a versenybíró adatait.

versenykiírás: adott sakkversenyről hírt adó, a verseny feltételeit előzetesen ismertető kiírás.

versenyszervező: sakkversenyek szervezésével foglalkozó személy.

versenyterem: a sakkversenyek helyszíne: a versenyteremben csak versenypartit lehet játszani, nem szabad beszélgetni, dohányozni stb.

vezér: az egyik sakkfigura. Korlátlan számú lépést tehet vonalon, soron és átlón. Mindkét fél egy vezérrel rendelkezik, a két vezér alapállásban az alapsoron középen, a saját színén helyezkedik el. A vezér pontértéke kilenc vagy tíz.

vezérbástya: az alapállásban vezérszárnyon álló bástya.

vezérbástya-gyalog: az alapállásban vezérszárnyon álló bástya előtt álló gyalog. Későbbiek során az ezen a vonalon álló gyalog.

vezérfutó: az alapállásban vezérszárnyon álló futó.

vezérfutó-gyalog: az alapállásban vezérszárnyon álló futó előtt álló gyalog. Későbbiek során az ezen a vonalon álló gyalog.

vezérgyalog: az alapállásban a vezér előtt álló gyalog. Későbbiek során az ezen a vonalon álló gyalog.

vezérhuszár: az alapállásban vezérszárnyon álló huszár.

vezérhuszár-gyalog: az alapállásban vezérszárnyon álló huszár előtt álló gyalog. Későbbiek során az ezen a vonalon álló gyalog.

vezérszárny: a sakktábla azon fele, amelyik a vezér vonalát és az attól a tábla széléhez közelebbi vonalakat (a, b, c, d) tartalmazza

világbajnok: a FIDE által elismert világbajnok az a sakkozó, aki a FIDE által szervezett hivatalos világbajnokságot megnyeri: vö. világranglista-vezető (lásd világranglista).

világbajnokjelölt: az a személy, aki a hivatalos világbajnokságon bejut a legjobb nyolc sakkozó közé.

világbajnokság: a világbajnoki cím odaítélését eldönteni hivatott sakkverseny.

világos: 1) a világos színnel játszó sakkjátékos 2) a világos színű mezők.

világranglista: a FIDE által fölállított, élőpontszámokat alapul vevő ranglista, melyen nemzetiségi hovatartozástól függetlenül szerepelnek a sakkozók. Általában a legjobb száz férfi sakkozó (beleértve azokat a női és ifjúsági sakkozókat is, akik élőpontszámuk alapján a világ legjobb száz sakkozói között vannak) a legjobb ötven női sakkozó, a legjobb húsz ifjúsági sakkozó és a legjobb húsz ifjúsági női sakkozó kerül föl a saját világranglistájára.

világranglista-vezető: az a sakkozó, aki az aktuális világranglistán a legmagasabb értékszámmal rendelkezik.

villámsakk: ( schnell vagy blitz) olyan sakkjátszma, amelyben a játékosok jóval kevesebb gondolkodási idővel rendelkeznek, mint a normál játszmákban megszokott. Max 10-10 perc, játékosonként.

vonal: a sakktáblán a függőleges oszlop neve.

vonalnyitás: olyan lépés vagy lépéssorozat, melynek célja egy vonalat felszabadítani a saját tisztek számára.

vonalzárás: olyan lépés vagy lépéssorozat, melynek célja egy vonalat eltorlaszolni az ellenséges tisztek elől.


Z, Zs

zárt centrum: olyan gyalogszerkezet, amikor mindkét fél gyalogjai kölcsönösen rögzítik, blokkolják egymást a centrumban.

zárt megnyitás: azok a megnyitások, amelyeket világos nem a királya előtti gyalogjának (e2-gyalog) két mezővel való előretolásával kezd (e2-e4).

zugzwang: lásd lépéskényszer

 


Forrás: a Wikipédia oldalai és Nádasi Balázs jegyzetei.


 

 

Szekeres Sándor



    Nyomtatható változat   Szólj hozzá ehhez a cikkhez!

Szerk:webmesterIdő : 2025.04.14.Olvasás :6

<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>

 

 

Eddigi hozzászólások:

Tovább a cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára =>


 
A cikkhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz, egy tetszőleges név megadásával.

Neved / nicked:   
  (Írjál be egy nevet, különben nem megy el a hozzászólásod.)


Humán ellenőrző kód:

Másik_kód_kérése
Írd be ide a fenti képen látható kódot. A a kis nyilakra kattintva kérhetsz egy másikat




 
 STATISZTIKA
 TÁRSOLDALAK

Keresés honlapon


Felhasználónév:

Jelszó:


REGISZTRÁCIÓ
 



Tárhelyszolgáltatónk

Unsoft.hu

Kapcsolat

Levél a webmesternek

 
  Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS és a betlehemi csillag
  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Szekeres Anna Fotó
  Mocsáry Évelőkertészet
  ENNEAGRAM önismereti rendszer
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Eurochess - ONLINE SAKKISKOLA
  Heves megyei sakkélet
  Meglátások
  Ősmagyar nyelvek
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Szekeres Sándor: Munkahelyek és a népességcsökkenés
  Szekeres Sándor: Ringsted utca története röviden
  Dionysius Exiguus latin nyelvű munkái
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Eurochess - ONLINE CHESS SCHOOL
  Unsoft.hu
  Egyszerű játékok a sakktáblán
  Online elszedős - NIM - játék
  Chess Quotes
  Laws of Chess
  Chess piece names
  Sakk aranyszabályok
  PGN Specification and Implementation Guide
  PGN kódok jelentése (ENG/HUN)
  Chess Glossary
  Sakk kifejezések szótára
  Sakkfigurák nevei más nyelveken
 

ONLINE CHESS SCHOOL
AND MATERIAL
COLLECTION

ONLINE
SAKKISKOLA
ÉS ANYAGGYŰJTEMÉNY

 

Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS

és a betlehemi csillag

A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, érzékeny pontokat érintve a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Szó lesz a valódi betlehemi csillagról, a történelmi, azaz a pártus Jézusról, a valós keresztre feszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora.
Talán nem is véletlen, hogy most íródott meg a könyv. Ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek.
Ezek alapjait érinti meg a könyv, új szemléletet adva az eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.